A lakásra van még tízmillió, a kocsira három, drága elvtikéim, csapjátok már hozzá az én "egy főmre jutó" 300k-mat, oszt jónapot! Na, jó, szorozzuk meg öttel, mert itt van még az asszony, meg a kölykök is, mindegyikünkre jut 300.000 (vagy lehet, hogy most már 4???), az másfélmilla vagy kettő, majd felveszek adósságátrendező hitelt azután valahogy megleszek, ahogy eddig...

Az országot meg kihúzom a szarból, ha addig élek is.

Ki tart velem? Ne fossatok, úgyis nektek kell kifizetni a rátok jutót, sőt, ahogy most van, fizettek öt helyett is, hisz az országnak nem egészen az ötöde adózik, és hát pontosan tudjuk, hogy mi is hogyan! Vagyis ha nem vállaljuk át, csak még jobban rábaszunk! Arról nem is beszélve, hogy közben nem az államadósságot törlesztjük, hanem azok anyolcasát, kunhetesét, bónuszát, végkielégítését finanszírozzuk, akik azon törik a fejüket, hogy uramisten, mi is legyen ezzel a ménykű sok adóssággal...

Cégünknek ezt írja egy ügyfél, aki lemondta a szolgáltatásunkat: "a megváltozott gazdasági megszorításokra tekintettel kénytelen vagyok..." Gyönyörű félmondat. Pontos, mint a Doxa. Hisz semmi sem változik oly biztosan, mint a gazdasági megszorítás. Nem rendszerváltás volt, hanem gazdaságimegszorításváltás. Nem kormányok váltják egymást, hanem a gazdasági megszorítások. Új miniszterelnök, megváltozott gazdasági megszorítások! Először Kádárékkal szaladt el egy kicsit a ló, hogy mi legyünk a legvidámabb barak. A rendszerváltáskor kellett volna mindent átvállalni, egyrészt azért, mert akkor fejenként néhány tízezerből megúszhattuk volna, másrészt mert már rég túllennénk az egészen. Bokrosnak majdnem sikerült egyszer már az egészet áthátékázni ránk, de mert így olyanoknak is jutott a fejére a szarból, akik úgy gondolták, hogy jó-jó, de azért az övét csak kifizethetnénk mi,  jött a lapát, ment Bokros... Legyetek nyugodtak, nem fogják elővenni megint, mert mindig van olyan, aki úgy szeretne hozzáállni az adóssághegyhez, hogy más is hozzáférjen... Lehetőleg: csak más!

Mondjuk van némi igazság abban, hogy nem is úgy kéne szétosztani, hogy mennyi is jut egy főre... Mert hát mire is ment el ez a ménkű sok pénz? Úgy gazdálkodott az ország, mint egy átlagamerikai, ha mindenre van hitel, még a hitel törlesztésére is, hát fogyasszunk! Amikor kitört az úgynevezett "másodlagos jelzálogpiaci válság", hogy a picsába nem jutott senkinek eszébe az analógia? Ha bedől az amerikai polgár, mert hirtelen több az adóssága, mint amennyit a háza ér, akkor nyilvánvaló, hogy bedőlünk mi is, akinek több az adóssága, mint amennyit a HAZA ér! Ennyit még Obama is tud! Ez a meg nem keresett fedezet, a meg nem termelt jólét ára... Hogy azért jólétről - itt a Kárpátmedencében - túlzás beszélni? Neked, aki árulod a fedélnélkülit, kurvára igazad van ebben. Neked, aki a panelt nemrég cserélted sorházas lakásra, talán már nem annyira. Neked, aki elküldted az anyjába a privátbankárodat, hogy miért nem szólt időben, miért nem segített elkerülni a sok milliós bukást, bizonyosan nem. És Neked, aki a gazdaságimegszoritásváltásnál hazavitted a Skálaáruházat, az OTP-t, a Videotont vagy az összes állami nagyvállalatot gazdaságot és birodalmat, már végképp nem. Nem egyformán jutott a jóból, így talán mégsem egyformán kéne kiosztani azt az egyfőrejutót!

Nem igazság az, ha most jön egy bajszos/szakállas/csupaszarcú, és minden nyugdíjastól elveszi szép egyenletesen a tizenharmadikhavit, merthát nem minden nyugdíjas kapott mondjuk R-hitelt, hogy elég legyen kétszázezret letenni az asztal sarkára, és a nevére írják a négymilliárdos vállalatot... Persze utólag én nem bántanám azokat se, akik éltek a számukra adódó lehetőséggel. Nincs itt semmi baj. Csak ha elindulnék kalapozni, hogy gyüjtsük már össze azt a kis lóvét, amivel az országot sakkban tartják, akkor illő, hogy ők ne az aprópénz után kaparásszanak, miközben a hátsó sorokban állóknak nem szabad választás kérdése, hogy bedobják-e a papírpénzt!

Ha A-nak van tízezre, nekem százezrem, C-nek meg két milkója, közös adósságunk pedig mondjuk kétezeregyszáztíz forint, akkor abból jusson A-nak egy tízes, nekem egy százas, C-re meg verjünk rá kétezret. Ha pedig az adósság 21.100.000, akkor abból A törlesszen százeret, én egy milliót, C pedig 20-at. 

De ha ez nem megy, és a fenti példában az 21 milliót valakik egyenletesen háromfelé akarjak elosztani, esküszöm, hogy a 7 millás adósságot is szívesebben átvállalom, mint, hogy hagyjam tovább a fejemre botrítani ezt a kollektív, tőlem látszólag független szartömeget, amiben mégiscsak én süllyedek el. "A" nyilván nem fogja bírni a rá jutót, én se biztos, de akkor legalább egyedileg kérünk csődvédelmet, megpróbálunk kiegyezni a hitelezőinkkel, de mindebből kimarad az ország, feleslegessé válik egy sor eltartott "elemző", mi pedig elindulhatunk előre! Csak az ne maradjon, ami most van, mert úgy a vége az lesz, hogy "C" a saját érdekérvényesítő képességeivel és lehetőségeivel eléri, hogy csak A-ra és rám jusson a 21 millás csomag, és mivel "A" nem tudja fizetni, az én vállamon marad az egész, valamint az összes adósságkezelő bére, járuléka, közterhe, költségtérítése.

Honfitársaim: ugye látjátok, hogy A és C-között nem én vagyok, hanem egy átlagos B, azaz Ti! Ugye, hogy jobb lenne átvállalni az államadósságot?!

Utóhang: Idézet a holnapi Economistból: "A világon először történt meg, hogy egy ország népe szanálta országát! Az eredmény új magyar gazdasági csoda. A befektetők bizalma visszatért, a BUX 30 ezer pontra emelkedett, az Euro mai árfolyama 178 Ft..."